1870-ben Yataro Iwasaki, egy japán rizskereskedő család gyermeke Tsukumo Shokai néven létrehozta saját kereskedőcégét, amelyhez három hajó is tartozott. 1875-ben Iwasaki új nevet adott cégének: Mitsubishi Gőzhajó Társaság. A családi címer három gyémántja, valamint egy baráti család három tölgylevelet ábrázoló címeréből alakult ki az embléma. "Mitsu" jelentése magyarul három, a "bishi" pedig a gyémánt japán elnevezése. A mai Mitsubishi-embléma 1914 óta változatlan.
A szén kitermelésen kívül történelme során vonatok, repülők, hajók, üvegek, olajok, papírok gyártásával, sőt banki tevékenységekkel és biztosítással is foglalkoztak. Autók gyártásával a Mitsubishi 1917 óta foglalkozik, amikor is megszületett a hétszemélyes Model A szedán.
1917-ben a Mitsubishi-birodalom hajói után megszületett tehát az első sorozatban gyártott japán személyautó, a Mitsubishi A-modell. Egy évvel később bemutatták a cég első teherautóját (T-1), 1920-ban elkészült az első Mitsubishi gőzmozdony, 1921-ben pedig levegőbe emelkedett a gyár első repülőgépe. 1933-ban a Mitsubishi bemutatta a világ első búvárhajóját, amely 1 000 méteres mélységbe tudott leereszkedni.
1969-ben mutatták be a Galant első generációját. Amerikában Dodge Colt néven értékesítették. Erre a picra a saját neve alatt 1982-ben lépett és három évvel később saját autógyárat épített.
A ma több mint negyven óriásvállalatból álló Mitsubishi-csoport a világ egyik legnagyobb és legkiterjedtebb ipari konszernje. Ezek között szerepel az 1970-ben önállóvá vált Mitsubishi Motors Corporation éppúgy, mint a szórakoztató-elektronikával, telekommunikációval, számítástechnikával foglalkozó Mitsubishi Electric, vagy a fényképezőgépeiről ismert Nikon. Kevesen tudják például azt is, hogy a világ egyik legnagyobb bankját a Mitsubishi tudhatja magáénak, és hogy Japán egyik legnépszerűbb söre, a Kirin is a Mitsubishi-konszern terméke. A Mitsubishi Motors Corporation mérnökei az elmúlt három évtizedben hihetetlen tempót diktálnak a fejlesztésben. Kifinomult motortechnika, többszelepes vezérlés, előbb mechanikus majd elektronikus befecskendezés, közvetlen benzinbefecskendezés (GDI-technológia), összkerék-meghajtás és összkerék-kormányzás, elektronikus motor- és futómű-felügyeleti rendszer, nem utolsó sorban magas szintű biztonsági és környezetvédelmi megoldások jelzik: A Mitsubishi a világ élvonalába tartozó autók gyártása mellett kötelezte el magát.
A márka a köztudatba a motorsportban elért sikereivel lépett be, vagy a rallyban résztvevő verseny modelljeivel, a Lancer-el és a Párizs-Dakar Pajero modellel. |